Szaunák

A szaunát az északi népek feltehetően kétezer éve ismerik, bár az első írásos említések csak kb. ezer évre nyúlnak vissza. Eredetileg egy mosakodásra, fürdésre használatos helyiség volt, de mivel itt tiszta víz és általában tisztaság volt, szülésekhez és betegek gyógyulásához is használták. Az idősebb finn emberek még ma is elmondhatják magukról, hogy ők szaunában születtek.

Rendszereink összehasonlítása

Infra szauna

Az infrakabin hasonló, de mégis más, mint a napfény:

Az infrasugárzás -akár a Napé- szinte veszteség nélkül hatol át a levegőn, de a mikrohullámú sütőkhöz hasonlóan minden útjába kerülő szilárd tárgyat felmelegít, így az emberi testet is.

Mi a különbség az infrakabin és a finn szauna között:

Az infrasugárzó az infrakabin lelke. Ez meghatározott hullámhosszúságú, szemmel nem látható sugarat bocsát ki, amely a levegőn és a bőrön áthatolva egészen a belső szervekig jut. Az emberi test a kibocsátott sugarak 95%-át képes elnyelni, ez váltja ki a melegítő hatást az izomszövetekben és a belső szervekben.

Testünk belülről kifelé melegszik az infrasugárzástól. A finn szaunával ez fordítva történik, a levegő először a bőrt melegíti, a meleg kívülről befelé terjed a testben. A hatás mindkét esetben azonos, a fokozott meleghatás a test szabályzó rendszerét működésbe hozza, izzadság párologtatásával a bőrt, a testet hűteni próbálja. Testünkből így salakanyagok távoznak, felfrissülünk, újjáéledünk.

Az infrakabin hatékony, mégis kíméletesebb a hagyományos szaunánál. Hőmérséklete csupán 40-60 °C, ezért azok is nyugodtan használhatják, akik nem kedvelik a magas hőmérsékletet.

Használhatják szívbeteg és magas vérnyomással rendelkező személyek is. Kitűnően alkalmas gyulladásos megbetegedések orvoslására.

infraszauna sótéglával

Az infra szauna gyógyító hatásai

A mély hő segíti a véredények kitágulását, amely megkönnyebbülést és gyógyulást hoz az izmoknak és az enyhe szöveti sérüléseknek. Európában a hipertermiás terápia széles körben alkalmazott az izületi gyulladástól szenvedő betegek kezelésében.

Az Infraszauna lágy melegében eltöltött pár perc felér egy kiadós masszázzsal, amely kellemesen feszültségoldó hatással van a feszült idegekre és izmokra. A kabinból kilépve testileg és szellemileg egyaránt felfrissülve és megerősödve folytathatja mindennapjait. A hipertermiás terápia az egyik dolog, amely jelentõsen megnöveli a növekedési hormon szintjét, mely fontos a test szöveteinek karbantartásában, beleértve a test izmait. A krónikus fáradékonyságban szenvedő betegeknél a hipertermiás terápia segít helyreállítani a vegetatív idegrendszer helyes működését.

Mialatt a verejtékezés fokozódik, hogy lehűtse a testet, az Ön szíve erősebben dolgozik, mialatt a vérkeringése megélénkül. Ezzel ugyanazt a hatást éri el, mint a folyamatos sporttevékenységgel. A szívdobogás frekvenciája, a kardiológiai ellátás és a metabolikus frekvencia javul, mialatt a diasztolikus vérnyomás csökken. A NASA kutatói szerint az infravörös passzív testmozgás az ideális alternatíva az asztronauták fitten tartására hosszú űrutazás során.

A Infra-szauna mély stimuláló hatása által emelkedik a test hőmérséklete, mesterséges láz alakul ki. Miközben a test elkezd a láz ellen védekezni, természetes módon erősödik az immunrendszer. A nehézfémek és mérgek eltávolítása a megerősödött verejtékezés kiváltotta salaktalanítás együttes hatása javítja a használók általános egészségi állapotát, csökkenti a betegségre való hajlamát.

35-55 C hőmérséklet között sokkal biztonságosabb és kellemesebb hőmérsékleten dolgozik, mint a hagyományos szaunák. A hosszúhullámú infravörös sugárzás 3,5-4 cm mélyen az izomrostokba hatol. Ennek hatására a normálisnál 3-4-szer erősebb verejtékképződés tapasztalható.
A kozmetikusok és a kozmetológusok rutinszerűen alkalmazzák programjukban a napi infra-szaunázást, hogy a cellulit csökkentsék.
Mivel a Infraszauna infravörös sugarai mélyen a bõr alá hatolnak, a narancsbõr ily módon történő kezelése sokkal eredményesebb, mint a hagyományos módszerek.
Megélénkült vérkeringés stimulálja a verítékmirigyeket és ez által megszabadít a mérgektől és a salakanyagoktól. Ma már Magyarországon is felismerték az infrakabinok jelentőségét a kozmetikában és a gyógyászatban.

Az Infra-szaunában egyszerre megy végbe a verejtékképződés, és a kalóriaégetés, miközben vérkeringése felélénkül. Egy átlagos kondícióban lévő személy egyetlen szaunázás után csaknem 500 gr verejtéket képes kibocsátani és eközben 300-600 kalóriát elégetni. Ez azt jelenti, hogy Ön Súlyt is veszít nem csak vizet. Tekintettel a súlyellenőrzésre, ez a hatás az Infraszaunát a hagyományos szaunákkal összehasonlítva akár 300%-kal is hatásosabbá teheti.

Ez a sugárterápia segíthet lerövidíteni a megfázásból vagy influenzából való felépülés idejét, és gyorsabb reakcióra készteti az immunrendszert. Tapasztalat mutatja, hogy gerjeszti a test természetes gyógyulási folyamatát.

finn szauna

Finn szauna

Finnországban a szauna több mint 2000 éves múltra tekint vissza és mind a mai napig a finn kultúra szerves része. A szauna fejlődése az eredeti, földszaunától” egészen napjaink kabinszaunájáig felépítésében számos változást eredményezett, a szauna működésének alapelve azonban a mai napig változatlan maradt. A finn szauna, amely egyesíti a római hőlégfürdő és a török gőzfürdő elemeit, hűen elkíséri a finneket, bárhol is járnak a világban. Finnországban a több mint 2. 000. 000 szauna léte ezt jól bizonyítja és igazolja annak északi rokonainknál betöltött rendkívüli szerepét.

A szaunázás egyszerre kikapcsolódás és felfrissülés, egészségünk megóvását segítő pihenés, amely egyaránt jótékony hatással van a testre, szellemre és lélekre. Kiválnak a bőrünkben felgyülemlett szennyeződések, serkenti a bőrünk hámsejtjeinek újraképződését. Fokozza a testünk edzettségét a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességét, főleg a megfázásos megbetegedéseknél és légúti fertőzésekkel szemben.

Edzésben tartja a szívet és stabilizálja a vérnyomást. Fokozza a hormonképződést és serkentően hat a vegetatív idegrendszerre.

Orosz szauna

A szaunának nagyok sok jótékony hatása van. Méregtelenít, javítja a vérkeringést és segít ellazítani az izmokat. Ami az orosz jelleget adja, a hőmérséklet és a páratartalom egyedisége. Nem haladja meg a gőzfürdők magas, – közel 100 % -os páratartalmát, és a finn szaunák 90 fok feletti hőmérsékletét sem.

Az orosz szaunában 60% körüli páratartalmat és 80 fok alatti hőérzetet tapasztalhatunk. Így, aki eddig a magas értékek miatt nem tehette meg, hogy szaunázik, most alacsonyabb értékeken próbálhatja ki a hatását.

Mint tudjuk, nem mindenki szaunázhat, így szükséges a kezelőorvossal egyeztetni lehetőségeinket.

A hatást fokozhatja az illatos faágakkal való csapkodás. A test egyes részeinek suhintásával gyorsítható a vérkeringés.

A szaunázás további szakasza megegyezik a klasszikus szaunázási szokásokkal, tehát a felmelegedést a lehűtés követi, majd ezt néhányszor megismételjük. A vesszőzést a második szaunamenet után kezdik meg.

szauna
kombi szauna

Kombi szauna

Egy légtérben teszi lehetővé a szauna és az infra üzemmód alternatív használatát.

Szauna tartozékok

Amik teljesebbé teszik szaunázás örömét:

Szaunadézsa: a szaunázást teljessé tevő szaunafelöntés fontos tartozéka a szaunadézsa, amelyet műanyagbetétes illetve luxus kivitelű krómacél betéttel, fogantyúval illetve fogantyú nélkül forgalmazunk
Felöntőkanál: a szaunakövek felöntésének elengedhetetlen tartozéka a felöntőkanál, amelynek segítségével az illatmentes és illatosított vizet öntjük a szaunakályhán lévő szaunakövekre, ezzel biztosítva a szauna levegõjének megfelelõ páratartalmát és az elérni kívánt mentális hatást
Szaunakő: a szaunakövek nemcsak esztétikai hatással bírnak, vízzel való felöntésével biztosítjuk szaunánk páratartalmát, valamint megfelelõen elhelyezve a kályhán védjük a fûtõszálakat is. Típusai: hagyományos és gömbölyű.
Szaunakefe: szaunázás során méreganyagok távoznak testünkből, a szaunázást követő zuhanyozás során ezeket a méreganyagokat hatékonyan eltávolíthatjuk a szaunakefe segítségével
Szaunahasználati útmutató: ezen fából készült táblán a finnek évszázados hagyományain alapuló „szertartás” található képekkel illusztrálva, amely az elõkészülettől a szaunázást követő pihenési szakaszig követi nyomon a folyamatok

szaunapad

Munkáink

KÉRJEN AJÁNLATOT

Vegye fel velünk a kapcsolatot.